Ferenc pápa gondolatai

Néhány részlet a pápa  Laudato si' enciklikájából

A kérdéseket hamarosan itt találhatod

A Laudato si'-t ide kattintva tudod elolvasni!

". „LAUDATO SI’, mi’ Signore”, „Áldott légy, Uram” – énekelte Assisi Szent Ferenc. Ezzel a gyönyörű himnusszal arra emlékeztetett minket, hogy közös otthonunk olyan, mint egy nővér, akivel osztozunk a létben, és olyan, mint egy szép anya, aki karjába zár minket: „Áldott légy, Uram, földanya-nővérünkért, ki fenntart és ellát minket, gyümölcsöket terem, színes virágokat és füvet!”

 Ez a nôvér kiált a miatt a kár miatt, amelyet az Isten által beléje helyezett javak felelôtlen használatával és a velük való visszaéléssel okozunk neki. Abban a hiszemben nôttünk fel, hogy birtokosai és urai vagyunk, és fel vagyunk hatalmazva arra, hogy kizsákmányoljuk. Az erőszak, mely a bűn által megsebzett emberi
szívben lakozik, azokban a betegségtünetekben is megnyilvánul, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényeken észlelünk. Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé sorolhatjuk a mi elnyomott és elpusztított Földünket, amely „sóhajtozik és vajúdik” (Róm 8,22). Elfelejtkezünk arról, hogy mi magunk is föld vagyunk (vö. Ter 2,7). Testünket a bolygó elemei alkotják, annak levegőjét lélegezzük be, annak vize éltet és frissít fel bennünket. Semmi sem közömbös számunkra ezen a világon"

 

Rólunk

A Mária Rádió a világ legnagyobb non profit közösségi rádió hálózata. Küldetése, hogy segítsen kiteljesedett életet élni a ma emberének a kereszténység értékeinek segítségével. Műsorai nem csupán a szeretetről szólnak, hanem szeretetből is, hiszen önkéntesi szolgálat és kizárólag hallgatói adományok tartják fenn.

Elérhetőség
  • 1133 Budapest, Gogol utca 28.

  • info@mariaradio.hu

  • +36 1 373 0701

Scroll to Top